Menyasszonytánc (musical) - András dala

Végem van elveszett minden,
Mardossa bánat a szégyen,
Megszakad szívem, mert érzem
Hogy nincsen remény.

Hidd el kiskorom óta, ha nézlek,
Vágyódom rád, mint egy gyermek.
Kérleltem százszor az Istent, hogy társam te légy.
Néztelek a templomba szentmise végén,
Glóriát rajzolt a napfényt, az arcod fölé.

Éveken át ott jártam nyomodban némán.
És vártam egy jelre hogy nézz rám
És tudtam, hogy nincs lány,
Ki többet, jobbat adhat nálad.

És most hogy boldogok lennénk,
A sors minden örömet széttép.
Egy átok hajt, megbélyegez,
Hitvánnyá tesz engem is az, ami látszat.
Tudják mind mi vagy.
Nem leszek a világ csúfja!
Visz a bánat messzi útra.
Futni, menekülni messze innen,
Inni, berúgni, hogy elfeledjem,
Azt, hogy hány jó barát fordult tőlem el.

Menni feledni a pillantásod,
Két szép szemed ahogy engem vádol,
Elvész minden mi az életem volt.
Elnyel a távol nincs maradásom.

Fojtogat, kínoz a szégyen,
Mennék de, reszket a térdem.
Szívemet kéne kitépnem, hogy mindezt ne érezzem
Mert nincs hitem, nincs mire várnom,
Nincs helyem, érzem e tájon,
Nincs érzés mi ennyire, fájjon.

Csók tüze, gyönyör és mámor.
Mind, ami volt engem vádol.
Mind így lesz, a múlté, míg nem látlak,
Többé...