Metró - Nem vagyok elveszett ember

Kedvesem oly furcsa lány volt, arcán gyakran bánat látszott,
s vígaszként csak új ruhákat kért.
Jókedvét a zsebem bánta, s hogy ne kerüljek szegényházba,
búcsú nélkül elutaztam én.

Igen így lettem elveszett ember, ki a kedvesétől megszökött.
Így lettem elveszett ember, kinek nyomba tűnt egy délelőtt,
és a lánynak, aki szeretett engem, okozta bánatát.
Az, hogy egy elveszett ember biztos nem vesz neki új ruhát.

Honvágyam volt, s visszatértem. Bevallom, egy kicsit féltem,
hát ha tettem értelmetlen volt.
Aztán mégis megnyugodtam. A lánytól díszes írást kaptam,
meghívás volt, s esküvőre szólt.

Nem vagyok elveszett ember, már-már annak hittem magam én
Nem vagyok elveszett ember, hiszen túl vagyok a nehezén.
Bár a meghívásnak eleget tettem. Olyan szép egy esküvő.
Nem vagyok elveszett ember, én csak vendég voltam, s ez a fő.

Nem vagyok elveszett ember, már-már annak hittem magam én
Nem vagyok elveszett ember, hiszen túl vagyok a nehezén.
Bár a meghívásnak eleget tettem. Olyan szép egy esküvő.
Nem vagyok elveszett ember, én csak vendég voltam, s ez a fő.

Bár a meghívásnak eleget tettem. Olyan szép egy esküvő.
Nem vagyok elveszett ember, én csak vendég voltam, s ez a fő.
Nem vagyok elveszett ember, én csak vendég voltam, s ez a fő.