Karády Katalin - Fél pár gyűrött kesztyű

Télen az első napsütésben a kirakatban ott pihen.
Még nem viselte senki kézen, úgy nézte mind ki arra ment.
Ó szegény kesztyű végre eljött valaki érte egy napon.
De hogy ily gyorsan elhajítják, nem hitte ő, s bízott nagyon.

Fél pár gyűrött kesztyű a sárba' lent hever
Fél pár gyűrött kesztyű, mely senkinek se kell,
Az emberek már rá se néznek és mennek tovább.

Fél pár gyűrött kesztyű, jobb sorsot érdemel,
Eljön-e a párod, ki téged felemel,
Ki halkan megvigasztal és beszél, akárki bánt.

Emlékszel, sok téli éjjel milyen szép volt a múlt.
Két kesztyű dacolt a téllel, forrón összesímult.

Fél pár gyűrött kesztyű, magányos, elhagyott.
Fél pár gyűrött kesztyű, és én is ez vagyok.
De te sem lehetsz boldog most talán, bárhova mész
Mi két fél voltunk így együtt: egy pár, meg egy egész.

Emlékszel, sok téli éjjel milyen szép volt a múlt.
Két kesztű dacolt a téllel, forrón összesímult.

Fél pár gyűrött kesztyű, magányos, elhagyott.
Fél pár gyűrött kesztyű, és én is ez vagyok.
De te sem lehetsz boldog most talán, bárhova mész
Mi két fél voltunk így együtt: egy pár, meg egy egész.