Katona Klári - Álomsziget

Magányos reggeleken
mikor minden oly érvénytelen
kérdem, miért keresem mégis
nyelvemen ébred a szó
megébred tőle a gondolatom
s kérdem, miért keresem én is
s ahol a tér túl tág a szemnek
valami lassan mozdul bennem,
mint mikor kezemhez egy másik ér
nem látom még és nem is érzem
csak várom mindennek a kezdetét

hányan férnek el, hányan férnek el
álmod szigetén
merre visz az út, hogy találok rá
te merre indulnál?
ahogy most két kezedben érzem
egy álmot tartasz éppen,
s talán nem hiányzik semmi más
csak az a láthatatlan lépés
mivel a semmi tengerén jössz át

mikor a lélegzet puha szárnyán
moccan a veszteglő idő
mikor a félelem suhogása
szívedben újra ad pihenőt,
mikor a rosszkedvvel teli álmod
emlékek sarkában kuporog,
akkor már ne félj!
most tudd, mit sejtettél
nincs már túl korán
nincs több jel, ne várd
nincs már túl korán
most menj, és meg ne állj!

hányan férnek el, hányan férnek el
álmod szigetén
lesz-e ott helyem, elfogadsz-e majd
lesz-e ott helyem?
maradt még hátrahagyott kérdés
hányféle múlhatatlan érzés
mit velem magadhoz szorítanál
csak el ne téveszd most a lépést
most nem segíthet senki más

hányan férnek el, hányan férnek el
álmod szigetén...