Magna Cum Laude - Magnatofon

Mély álom szenderül,
Egy kopott zongora mögül,
Egy dalra. Mit megírtam ott,
Egy lány miatt, ki elhagyott.
De évek múlva én egy pince rejtekén,
Majd előásom lassan, hogy újra megmutassam,
Mit jelentettél akkor ott nekem.
Csak reményt, azt hiszem.
S ha elfelejtettél, hát itt ez a tekercs,
Hogy többé ne felejts.

Csak addig játszd, kis magnetofonunk a dalt,
Míg a világ összetart. S a szalagok,
Nem felejtik el az összes dallamot.
Csak addig játszd, kis magnetofonunk a dalt,
Míg a világ összetart. S a szalagok,
Nem felejtik el az összes dallamot.

Kicsit lassabban forog.
Már nem siet, csak vánszorog.
Hány szólam megbújt rajta
És rég nem elem hajtja.
Csak a nekünk írt dalok, miktől majd elolvadok,
Ahogy megidéznek valakit, és engem átalakítanak,
Most a mának. És tudom, vannak mások,
Akik azt hiszik óriások.
De ha bármit mondanának, engem nem érdekel,
Amíg van mi énekel.

Csak addig játszd, kis magnetofonunk a dalt,
Míg a világ összetart. S a szalagok,
Nem felejtik el az összes dallamot.
Csak addig játszd, kis magnetofonunk a dalt,
Míg a világ összetart. S a szalagok,
Nem felejtik el az összes dallamot.