Breitner János - Pesti ősz

A pesti május itt a sztár,
ki gőgösen megszokta már,
hogy róla szól a vers, a dal, a tréfa!
A pesti ősz? Nem ismerős!
Nem énekelte meg dizőz,
csak pár veréb és néhány bús poéta.
Pedig, ha jő a vén bohém
színes varázsló szőnyegén,
belőle él az összes pesti hírlap.
Megírják azt, hogy köd szitál,
hogy forr a must, a strand bezár,
a lomb lehull, s a színházak kinyílnak.

Te ősz. Te bűvös, pesti ősz,
te vagy az én szerelmes évszakom!
Ne menj, maradj még kedves ősz,
legyen tevéled néhány szép napom!
Pár szívdobogtató, szép délelőtt,
egy kis melegség még a tél előtt.
Te édes, bűvös pesti ősz,
te vagy az én új májusom.

Az ősz, a pesti tervező,
csinos kalapkát tervez ő,
mely izgató az édes női szívnek.
Divat a rozsdabarna szín,
s az őszi parfűm: naftalin.
A hold ilyenkor már csak sárga díszlet.
A ritkalombú fák alatt
mindegyre több az árva pad.
A szívek eszpresszókban is kigyúlnak.
Avarban áll az Oktogon
és fönt a villanydrótokon
a sok veréb most végre összebújhat.

Te ősz. Te bűvös, pesti ősz,...
...te vagy az én új májusom.

A pesti ember mit tehet?
A nyári vicceken nevet,
és sírva adja át az őszi náthát.
Kinyílnak mind az iskolák,
a sok szerelmes kisdiák
most eldicsekszi titkos, nyári álmát.
A város fénye megkopott,
de napsugárkisasszonyok
a házak közt még dévajul cicáznak.
Egy rozsdabarna kis levél
vállamra símul, kis ledér,
utolsó csókját küldi még a nyárnak.

Te ősz. Te bűvös, pesti ősz,...
...te vagy a másik májusom.