Koós János - Nyári hazugság

Vízparton a csillagfényben hűvös nyár estén,
álltunk ketten, szédült boldog pár a tó szélén.
Várlak téged míg csak élsz, így suttogott a szád,
akkor még nem tudtam, hogy mind ez hazugság.

Ó, nyári hazugság, ó-ó, nyári hazugság,
Ó-ó, nyári hazugság, ó-ó, nyári hazugság.

Távolról egy tücsök szólt az édes nyár estén,
mindkettőnknek képe ringott lenn a víz tükrén.
Én a víztükrében láttam, hozzám ér a szád,
akkor még nem tudtam, hogy mind ez hazugság.

Ó, nyári hazugság, ó-ó, nyári hazugság,
Ó-ó, nyári hazugság, ó-ó, nyári hazugság.

Lágy homokon rajzoltunk a lábunkkal egy szót.
Rajzoltunk egy szívet is és közben volt egy csók.
Bűvös álmot kergettünk egy részeg éjen át.
Akkor még nem tudtuk, hogy mind ez hazugság.

Ó, nyári hazugság, ó-ó, nyári hazugság,
Ó-ó, nyári hazugság, ó-ó, nyári hazugság.

Hajjaj!

Rúzsnyomok a zsebkendőmön, ez még itt maradt.
Távolból egy vigasztaló tréfás távirat:
Visszajövök Isten bizony, újból várok rád.
Mind a ketten tudtuk jól, hogy mind ez hazugság.

Ó, nyári hazugság, ó-ó, nyári hazugság,
Ó-ó, nyári hazugság, ó-ó, nyári hazugság.

Lá-lá-á ... nyári hazugság!