Tóth Vera - Gyöngyház

Fényüket elvesztett képek,
a szívem kagylóhéj falán.
Megsárgult emlékek,
ha itt lennél, elmondanák.

Hogy a víz, ahol élek, mint az érzéseim,
olyan mélyről jönnek, ha látlak megint.
Hát merülj le értem és hozz újra fel,
ezt az örvényt a lelkem már nem bírja el.

Gyöngyház, ez a lány, ahol él,
fehér habok között,
ki mellette volt, régen elköltözött.
Elfelejtett gyöngyház,
senki nem nyitja fel,
egyedül maradok, és majd úgy alszom el.

Ez a mélységi mámor,
ha egyedül vagyok, nekem nem kell.
Legyél most bárhol,
ha fölöttem megfagy a tenger.

Hát ülj fel egy hullámra öreg halász,
ahol zátonynak ütközöl, ott megtalálsz.
Csak merülj le értem és hozz újra fel,
ezt az örvényt a lelkem már nem bírja el.

Gyöngyház, ez a lány, ahol él,
fehér habok között,
ki mellette volt, régen elköltözött.
Elfelejtett gyöngyház,
senki nem nyitja fel,
egyedül maradok, és majd úgy alszom el.

Annyi kagyló között, hogy rám találj,
nem kell, hogy megfeszülj,
ha egy hamis szabály.
Elfedett a hullámsír alatt,
de a fényben meg maradt.

Gyöngyház, ez a lány, ahol él,
fehér habok között,
ki mellette volt, régen elköltözött.
Elfelejtett gyöngyház,
senki nem nyitja fel,
egyedül maradok, és majd úgy alszom el.

Ez a lány, ahol él,
fehér habok között,
ki mellette volt, régen elköltözött.
Elfelejtett gyöngyház,
senki nem nyitja fel,
egyedül maradok, és majd úgy alszom el.