Poór Péter - Nathalie

Volt, egyszer volt, hol nem volt:
Moszkvában mindent hó borít,
és én várok ott egy szőke kislányt, Nathalie-t.

Csendben a Vörös térnél,
mindenütt csillagfény vakít,
és én hallgatom szép vezetőmet, Nathalie-t.

Azt meséli fénylő szemmel,
milyen is volt az a Nagy Október,
gondolom, talán
még a sok szép emlék után,
vár minket a kis Puskin bár,
s iszunk forró teát.

Nincs más a Vörös térnél,
a hangja úgy elandalít.
Némán hallgatom szép vezetőmet, Nathalie-t.
Nathalie-t.

Azután egy kis diáktanyán
sok fiú, meg sok lány
vár szív repesve ránk.
Szeme int, rám biztatón tekint,
száz kérdést közvetít,
s mi lessük szavait.

Messzi ukrajnai hómezők,
Champs Elysée, Párizs,
kavarognak, hurrá, száll a dal.
Pukkan, gyöngyözik a pezsgő,
koccintunk és máris
táncra perdül sok-sok fiatal.

Lá-lá-lá ...

Az idő későre jár,
a válás úgy elszomorít,
de a kicsi szoba rejti mélyén Nathalie-t.

Nincs ott többé komoly kérdés.
Forradalom és a Nagy Október
már oly messze jár.
A Vörös tér, s a sok szép emlék,
a Puskin bár is messze jár,
csak csók van csók után.

Most nem vagy velem,
s e szív azóta egyre jobban fáj.
Gyere, siess hozzám, vár szép Párizs, Nathalie.
Nathalie.

Lá-lá-lá ...