Karády Katalin - A legszebb szó / Halálos Tavasz

(A legszebb szó)

Már ismerem a legszebb szót,
De csak így csendesen merem kimondani Önmagamnak…

Szeretlek.

Elmondom százszor is egymás után...
És mindíg új hangja van a szónak, és mindíg hallom…

Akkor is ha Szinházban vagy Emberek közt vagyok,
Ha egyedül megyek az utcán…

És akkor is ha alszom…

Mintha a Jóisten a szivemre tette volna ezt a csöndes kis szót…
Mint valami tárgyat, mint egy darab parazsat…
Mint valami furcsa kis ékszert…

Csak az Enyém, senki másé, Enyém ez a szó…
Ezt Nekem, csak Nekem hordták ezt a hangok és betük...
Ezt senki más meg nem értheti.

Nincs (teste?).

Szeretlek.

Szeretlek.

(Halálos Tavasz)

Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte
E csillagos mély, forró május este.
Mert ahogy ott csendben álltunk
Lassan összeért a vállunk.

Váratlanul rohant reánk vágyunk, ez a furcsa láng,
Oltsd el hamar, oltsd el hamar, mert már a húsomba mar.

Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte
E csillagos mély, forró május este.
Mert ahogy ott csendben álltunk
Lassan összeért a vállunk.

Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte
A lelkünk egybe forrott akkor este.
Vadul, némán fogtuk egymás kezét
És ezt te már nem téped soha se szét.

És ezt te már nem téped soha se szét.