Assur - Vesztes csaták I.

Egykoron, hajdani életünkben
Mikor, még miénk volt földünk
Szabadon éltünk, s a kék ég alatt születtünk
De megnyílt börtönünk

A kereszt árnyékából közeledik a vég
A halál szagát fújja felénk a szél
Népünk szemében félelem él
Falvaink lángokban állnak
Tudjuk, nekünk már nincs remény

(Homályba borul, lassan eltűnik a Nap fénye
Halálsikoly, és füst száll az égre)

Arcainkat a tűz világítja meg
A tüzek mögött kardok fénye, s hangja cseng
A távolban harangok zúgnak
Eljő a félelem
Nincs bűnünk miért halnunk kell
De keresztes zászlók előtt
Nem hajtunk fejet

A táj megremeg
Eltemetve a holtakat
Sírhantként borul reánk
Elrejt minket a Földanya

A kereszt árnyékából közeledett a vég
A halál szagát fújta felénk a szél
Népünk szemében félelem élt
Életünk lángokban állt
Tudtuk, nekünk már nincs remény

Gyermekeink arcáról könnycseppek gördültek
Vérünktől áztatott földünkre
Keserves halállal taszítják utánunk őket

Szomorúan remeg ismét a táj
Elsorvad körülöttünk a világ

A táj megremeg
Eltemetve a holtakat
Sírhantként borul reánk
Vigyázza álmunkat

Földanyánk soká rejt minket
Lelkünk az élő és holt világ közt rekedt