Cseh Tamás - A pénztárosnő dala

Elvágyódva innen,
jegyet adni másnak,
e kínt sose hittem,
mélyén egy pénztárnak,
mert higgye el, kín ez,
csak adni, csak adni, csak adni,
miközben senki sem ad nekem jegyet,
jegyet mindig másnak,
kínját egy pénztárnak.

És a nő zokogva leborult a jegytömbök közé.
És Vizi nézte, és azt mondta:
- Zátonyra futott élet.
Mi dolgom ezzel?
Nekem ezzel már semmi dolgom.
És megint lépett arrébb.
És ahogy mozdult, hangokat hallott,
felkapta a fejét, és mondta, hogy:
- Na persze, a márványterem,
a Keleti pályaudvar étterme, hangok bentről.
Nos, hát engem ezek a hangok nagyon is érdekelnek!
- mondta, és már át is lépte a küszöböt.
És a következő látvány tárult elé:
rengeteg ember, cigarettafüst, zaj, ricsaj, hodály,
s egy dobogón egy dizőz állt, aranyruhában.
Mögötte szalonzenekar. A vonók mind készenlétben,
az ég felé meredtek, s a Vizi nézte ezt a képet,
és mondta:
- Istenem, ha egyszer én énekelhetnék az embereknek.
És a torka elszorult,
és a gondolatok összetorlódtak a fejében,
és ugyanekkor a dizőz intett a zenekarnak,
a vonók megrándultak a húrokon,
felcsendült a zene, sírtak a hegedűk,
és a dizőz énekelt, hogy: