Dés és Bereményi - A szerelemről

A szerelem, az megváltoztat mindent,
A megvakult semmiségeinket,
És ragyognak a fák, a fák, s az Andrássy út.

A szerelem az harapás és szájzár,
Az leteper és te elakadsz egy szónál,
És olyan néma vagy, csak vársz a kegyelemre.

A szerelem megváltoztat mindent benned,
A szerelem csak önmagára emlékeztet,
Már senki sem tud a szerelemről többet énnálam,
A szerelemről.

Csak azt ne hidd, ha szerelembe estél,
A többiek nem néznek majd betegnek,
és ha köztük jársz, vigyázz, mert kinevetnek.

Csak azt ne hidd, nem éri meg az érzés,
a szerelem, az nagyon jó kísértés,
mert ragyognak a fák, a fák s az Andrássy út.

A szerelem megváltoztat mindent benned,
A szerelem csak önmagára emlékeztet.
Már senki sem tud a szerelemről többet énnálam,
A szerelemről.

Szeretem, ha féltékeny vagy s fáj neked,
Szeretem, ha az összevissza képzeleted
hazudik és énmiattam téved el,
csalok is, mert félek, nehogy vége legyen.
Keresem, hogy hol van ebben értelem,
s szeretem, hogy nem találom, azt szeretem.
Szeretem, de nem mondom el senkinek,
fecsegek és kihirdetem, hogy szeretem.

Egy délután, hogyha éppen nincs ott,
Ő jó, ha van, de ha nincs ott, néha még jobb.
De vajon merre jársz? Csak vársz a kegyelemre.

Csak nézd meg jól, mikor szerelmes vagy,
Milyen az út, ami úgy egyébként untat,
S hogy ragyognak a fák, a fák, s az Andrássy út.

A szerelem megváltoztat mindent benned.
A szerelem csak önmagára emlékeztet.
Már senki sem tud a szerelemről többet énnálam,
A szerelemről.

Szeretem, ha féltékeny vagy s fáj neked,
Szeretem, ha az összevissza képzeleted
hazudik és énmiattam téved el,
csalok is, mert félek nehogy vége legyen.
Keresem hogy hol van ebben értelem,
s szeretem, hogy nem találom, azt szeretem.
Szeretem, de nem mondom el senkinek,
fecsegek s kihirdetem, hogy szeretem!