Cseh Tamás - Szöveg 07. (Mélyrepülés)

Úgy látszik, a következő lépésben
szabadulni kell a szeretőktől,
a feleségektől, és a titkoktól.
Itt kísérteni kezdett a szónoki hév,
és Novák engedett, hogy:
- Legyen nyilvános, ami nyilvánvaló!
Engedjük szabadjára a viszonyainkban rejlő feszültséget,
és fütyüljünk a keletkező zűrzavarra!
Nincs féltenivaló!
Ami ingatag bennünk, úgyis magától összedől.
Tehát mégis csak föl, föl, föl, föl, föl!
- és cölöpverő kalapácsok skandálták a szavak ütemét.
Novák pedig elégedett volt a fogalmazással,
hátradőlt a karosszékben, és azt mondta, hogy:
- Jó. Akkor a nőügyek lezárva.
Prrrrrrrrrrr! - ez persze nem Novák volt,
hanem megint a telefon csörgött.
- Aha!
Folytatják, mint annak a rendje.
Ez a tanár úr lesz, lefogadom.
- He-he-he… hm…khm…izé…Novák!
Ne hordja magát ilyen büszkén, fiacskám!
Hm, rebesgetnek magáról ezt, meg azt,
hogy milyen nagy dalnok lenne…
de maga ne üljön fel ezeknek a mendemondáknak,
gyermekem, hát nem maga Petőfi Sándor,
végül is. Hm, khm, hát Petőfi már meghalt,
tanultuk, nem emlékszik?
Meghalt, hála Istennek.
Az volt, Novák fiam, a magyar történelem utolsó
nagy pillanata, ne felejtse el, valahogy el ne felejtse…
- Hát nem, tanár úr!
Csak csengessen, csak berregtessen,
azért sem veszem fel.
Nem fogom még egyszer meghallgatni
a vonatkozó történetet.
Dienes-féle verzió…
Inkább azt mondom, hogy a dolog úgy áll,
hogy mégis csak én vagyok Petőfi,
én vagyok, és élek, és