Cseh Tamás - Szöveg 09. (Mélyrepülés)

Hát ez azért nyomasztó elképzelés volt.
De szerencsére csengett megint a telefon,
és Novák felpattant, hogy:
- Nem, nem, nem!
Bolondult ezért a rövid mondatért, hogy:
-Nem. Nem vagyok Martinovics!
És nem veszem fel!

Dannnggggg! Tudniillik elpattant egy túlfeszített
drótkötél valahol, Novák ablaka környékén,
és Novák összerezzent, hogy:
- Na, mi az?
Csak nem erre az egy szóra indul az ország?
Hohó!
Ennyi lenne az egész?
Ezzel kezdődne minden, hogy nemet mondunk?
És a telefon akkor elhallgatott, és aztán újra csengett.
- Azért ezt még megvárjuk! - mondta Novák.
- Ezek a Víziék lesznek.
Ez egy kollektív hívás.
Délután négy óra: ez is egybevág.
Ezek szerint már a Jégmadárban vannak.
Erős ünneplésben - egy kissé keresztbe néznek.
A keresztbenézés pedig a feltámadás előhírnöke:
ilyenkor támadnak fel a lélek szunnyadó hajlamai.
A barátaim esetében ilyenkor csakis a nemzeti
egység jöhet szóba, mint uralomra törő felettes én.
Igen-igen.
Lássuk csak.
Együtt vannak a Jégmadárban,
félrészegen, elhízottan, bágyadt szétkenődöttségben.
Vigyázzba állnak a telefon körül tizenöten,
megindító koszorú,
a szemük könnyes, és belesóhajtják a kagylóba
azt a szépséges szép dalt, amit régen így énekeltünk: