José - Gondolatcsokor

Isten nyugovóra tért, mert ma kockán nyert a sátán,
De az emberi ész már tegnap elúszott egy bárkán.
Óóó, milyen szép is lenne, hogyha a bús emberi fejeken,
Egy gondolat, nem ólomgolyó futna át kecsesen.
Megérthetnénk végre, hogy nem hajlik el a kanál,
A létünk élet váltsa meg, ne pedig rút önhalál.
Ismerd meg a múltat, hogy a jelent jól megítélhesd,
Tegyél úgy és azért, hogy amit kell, azt megígérhesd.
Kisértsük a lehetetlen, ne a végső lehetőt,
Gyújtsuk fel az ármányt, ne a zöldellő legelőt.
Bizony jó alvás közben is lehet rosszat álmodni,
Aki kicsit másnak született, azt miért kell mindig támadni?
A gyarlóság mérhetetlen, képletekben
Jól leírni az irigység gyáva tényezőit lehetetlen.
Velem ketten, nélkülem egyedül,
De úgyis mindegy már, hisz a fájdalmam nem enyhül...
Az üveg az ember legjobb barátja, hűségés társa,
Hogyha éppen nincsen párja, hát ott van még a kártya.
Ami tetszik és bejön, könnyen függőséget okoz,
A cigisdobozon az emlékeztető majd helyre pofoz.
Nem törhetsz össze minden egyes tükröt,
Ami az utadba áll, csak mert nem tetszik mit látsz.
Minek állsz be a sorba, nem jobb, mint az ösvény,
Amit magadnak szántál, a legjobb barátod is fösvény.
Kössél hurkot fránya nyakadra, fuss el, legyél gyáva,
Ha nem bírod felfogni, létednek nem ez az ára.
Miért lopsz életet, ha ajándékként adhatnád?
Kik közömbösek veled, ne hidd azt hogy szarnak rád.
Sarlatán az ország, összeállt egy darab csapágyból,
Nem kell ide forradalom, hisz összedől ez magától.
Legyél szemét rohadék, ha tovább akarsz élni,
A jóknak van épp elég okuk a haláltól félni.