Serbán Attila - Sakk - Szegény kissrác panaszai

Nem voltam még 11 éves amikor felnőttem.
Gyermekkoromban sajnos nem volt
minden oly felhőtlen.
Hiába szerettem, sőt imádtam nagyot csalódtam az édesanyámban,
mert túl gyakran útra kelt.
Elhagyott mindig egy másik életért.
Én nem értettem, hogy miért?

Apám azt mondta
s én megtanultam az élet játék csak.
A sorsunk minket sakkfigurákat előre s hátrébb rak.
Kezembe vettem hát a sorsom
bíztam benne, hogy legyőzhetem talán majd,
hogy nekem is térdet hajt.
Ezen a táblán jól kell kombinálj
és te leszel a király!

Az apám fej volt belevaló.
Jó vastag páncél a szíve helyén.
Úgy vélte kár, hogy van bennem ambíció
és nem adtam fel már az elején.
Mert ő a meccset feladta rég.
Életünkből kisétált szépen.
Kilépett házunk huszadik emeletén.

Soha sem jött, nem kérdezte, hogy akkor én mit éreztem, ki sem hült még az ágya tán
és anyám mellett horkolt már az új apám!
Szegény kissrác ki jónak hitte eddig az életet
belátta már is érett szívvel, hogy jó nagyot tévedett!
Szegény kissrác a kocsmák előtt
arra várt hívják játszani be őt,
mert fizettek, hogyha nyert.
Megnyerte hát az összes partiját
és beszedte ami járt.

Szegény kissrác ma 20 év múlva
mit akarsz, mit remélsz?
Elértél mindent hisz újra meg újra özönlött annyi pénz.
Barátod egymagad a hírnév
és már rég volt,hogy valamit ingyen adj,
hogy névtelen árny maradj!
Ott van a súly a mérleg két felén.
Kérdés mi a több?
ÉN