Olvasók a zŰrben - Szobám mélyén

négy falam közt gerjedek
a por alatt a múltam ül
egy szem alatt a végtelen
a végtelen pedig az űr

egy könnyő lehellet
mezmozgatja legbelül
az örzőt aki éber
ám általában szenderül

és aki szembenül
gyönyörű és tiszta,
mélyen mégis érzi
hogy a megbecsülés ritka

szűk szobám falára,
hagjegyet illesztek,
és ha megpendítem
az agyam titkát fejti meg

és előjön a rejtekéből
minden féle rémisztő
2 lábú e dúrok
rettegnek a c fissztől

mosolyod álszent
azt hiszed meg érintő,
a hazug pillantásod
ami másoknak el rettentő...

nekem meg méreg
de ez folyik az eremben
szemem a kulcslyuk
látod mi folyik a fejemben?

lányok patakban
henyélnek a parton
mégis ezt a részét
arcom álarcaként tartom

elopod az életem
és eladod fillérekért
majd köszöneted nyílvánítod
az elmúlt évekért

sziporkázik belőlem
és párolog a kétség...
ha a vakok közt a néma
szólal fel a látottakért

és majd a süket,
tapsol ha meg hallja,
hogy ribancok közöt
királynővé érett a legalja

és mentenék mi szép volt
de az is lassan rémség...
csak az a baj az ocsmányból
nehezen lesz szépség...


kövérnek kövér ő
de nem az ő hibája
ha kibasszák az utcára
még a szart is kiállja

királynak királya
imádva kívánja,
legyen meg a sunája
még ha nem is kiáltja

és ha nem imádva
hát akkor szemétbe
ugy köpöd le hátulról
hogy nem nézel a szemébe

pedig ő és te
függtök a dőlésre
ha távol van kit szeretsz
nem pedig egy köpésre

vérző a nézése
két karja zárva áll
repkedő szépsége
vérzően szálldogáll

végül is miért ne
kérdezem a körömtől
ők azt mondják hogy
már nem láttak a gyönyörtől

és amit örököl,
az talán a legszebb,
ez késztet a zajra
hogy csináljak még reppet

dönget és örökre
börtönbe zörögve
dallamláccal ráverve
táncolna és pörögne

hát még a mellkasa
úgy törik meg a hangon
hogy értelmetlenné válik
minden kurva zsargon

és ha majd feltartom
ő lesz ki gyűjti be
az emléket ami majd
az igazam nem töri le