Hold X True - Az eltévelyedettek rekviemje

Éjfekete köntösödben ért a megvilágosodás réme,
Hogy szavaidért, mit kaptál cserébe,
Már mondanád, hogy nem, már tennél szavad ellen,
De nyelved csonkolt, kezed gúzsban, s fegyverrel az ellen,
Ajtódnál! – s ha mozdulnál, mögötted árnyék áll,
És kire még számíthatsz, csak az kit támadtál…

Tíz körmöddel húztad magad felé azt az ajtót,
Kizárva, kirekesztve a kongó vészharangot,
Rád kattant a zár és kilincs feléd nincsen,
Most eszmélsz, most ébredsz, hogy te ülsz bent a priccsen,

Ajtód lészen szemfedőnk, sírboltunk lett műved,
Gyászként éltük szavaid, rekviemként intett,
Hogy miként szólnak azok, bizony szótagjai ások,
Sötét földet mozgatók, s nemzetünkre hányók…

S e nehéz földnek súlya, e földnek savas röge,
Együtt sem képes arra, hogy lelkünk megtörje,
S e nehéz földnek súlya, e földnek savas röge,
Együtt sem képes arra, hogy népünk eltörölje,

S e vastag földnek fojtó, savtól döglött rögében,
Élet fakad, s termővé tesz minden meddőt méhében,
S e vastag földnek fojtó, savtól döglött rögében,
Élet fakad, s termővé tesz minden meddőt méhében,

Sötétre a fényt, bukottból reményt,
Mert nincs az a sötét, ami elnyomná a fényt!