Tkyd - Másik énem másik élete

Verse 1.:
Három a magyar igazság: fű, papír, olló
A lelketek elveszett nem hozza vissza a holló.
Az eszeveszett ember esztelenül nyúl a szerekhez
A szerepedet elveszted, az egyenes is kerek lesz.
Az emberek a pénzért az ördög nyomába szegődnek
Hogy felfalják a fajtát falánk falkákba verődnek.
Nem tegeződnek senkivel, nem nézik le a másikat
Elméjükben sötétség, szívükben meg áhítat.
Mi átitatja őket mégis kiszáradt a szájuk
Az örök élet kelyhéből egy csepp sem maradt rájuk.
Az élvezetért ölnek, de nem élvezetből ölnek,
Ami másnak territórium ők azt hívják gyönyörnek.
Ha éhezik a fél világ a másik fele nézi
Ki ezért levágná fél kezét a fél világ lenézi.
Ki fél tükörbe nézni attól félnek majd az emberek
Ki felfalná a békét, azt majd felfalják a fegyverek.
Hitetlenek hadban állnak, pusztulnak a királyok
A következő lépésed sakk, de én kivárok.
A kiváló költőkből lesznek a kiváló mártírok
Kívülállók kereszten végzik, én mindent átírok.
Ha kiadnék 20 albumot abból 20 lenne best seller
De a média lepermetez mindenféle vegyszerrel.
A nevem megosztja a népet, tesó mint egy eretnek
A szemem előtt utálnak a hátam mögött szeretnek.
A szeretetnek nagy szerepet szánok még az életben
De az alkohol nem válik vízzé sajnos a véremben.
A vérebek megőrültek mert betéptek a húsomtól
Vérem tinta, szemem színpad, szívem rím a húsom toll.

Verse 2.:
Újra reggel, újra vekker, újra félelem
Hogy újra meg újra átélem, miről szól az életem.
Hogy újra a durva valóság feszíti a két szemem
A fantáziám elalszik, már nem alszom, már létezem.
A hétköznapok haragja a legkeményebb.
Hétköznapi ember vágyak nélkül, ő a legszegényebb.
Szeme helyén törött tükör, a szíve helyén jéghegy
Elbaszta az életét és tudja nem lesz még egy.
Telt ház a moziban, a jegyeket már eladták,
A sztárok világát bámulják, kik magukért feladták
A hit már nem nyújt védelmet, a papok csak papolnak
A rendőrök kipakoltatnak, a dokik kik pakolnak.
Koromsötét világban is napfény, ez egy komor álom,
A nők csak akkor szeretnek viszont, ha ezt honorálom.
Az érzelmek hiánya rettegéssel tölt el,
Egy golyó a fiókomban, ha már semmi nem tölt fel.
Az elmém olyan, mint egy kód, amit senki nem tör fel.
Ha hideg kezek karolnak, ne simogasd, csak törd el.
Egy ablaktalan szobában lakik a remény világa,
Minden rímem lyukat üt a falba, de már hiába.
A hősöktől senki nem kérdezi meg, hogy félhet-e
Minden hétvége a másik énem másik élete.