Mesterséges Érzelem - Szakadék

Mostmár fakulnak a szavak,
Amik valaha hozzám szóltak,
Fellazulnak a kötelek,
A bilincsek eloldoznak,
Már egyre ritkábbak
beugró képek,
Amik valamikor réges-rég
az elmémbe égtek.
Valamikor réges-rég
adtak célt és utat,
ami vezetett, amin a szeretet,
már a semmibe mutat,
kietlen tájak képe lép,
az emlékek helyére,
és e-kép, végképp
Képtelen vagyok
elfeledni azt a képet
ami valamikor réges-rég
az elmémbe égett.

Most már tudom és értem,
hogy te mind miért tetted.
Nem a közös, csak a ködös
életed féltetted.
Most már tudom és érzem,
ahogy felkattan a lakat,
az a szép érzelem,
csak egy kibaszott kirakat.
A becéző szavak,
ó édes méreg,
ahogy szívem, lelkem,
a testem kérted,
és én adtam és hagytam,
hogy átjárjon engem,
vágytam és hittem
a tiszta érzelemben.
De te csak hazudtál
hagytad, hogy szakadjon a kötél,
gúnyosan nevettél,
és egy szakadékba löktél.

REFR.:

Egy szakadékban állok,
És az égbe üvöltöm,
Nem kell nem akarom
Hogy bezárjon a börtön.
Remegek,reszketek
A visszhangot várom,
keresem a kiutat,
és egyszer megtalálom,
A sziklákon egyszer csak
felcsillan a fény,
Csak én állok itt egyedül, egyedül csak én!