Anna & the Barbies - Néha

Néha úgy ébredek fel, 
hogy feltétlen kéne
melleket venni, 
meg valamiféle,
kis átlátszó toppot, 
aminek nincsen pántja,
és akkor, majd mindenki 
jól meglátja...

A melleket rögtön 
a durvába vinném.
Mindegy, csak jó legyen, 
gyorsan bevenném!
„Adj király katonát!”
kiabálnám 
s a felkavart múltam 
a jelenbe hánynám…
Néha.

Aztán el kéne menni, 
néha, még keletre!
Over the nowhere,
és akkor nevetve,
szamurájkarddal
szétvágni a fejem,
hogy a sok bölcsességet
jól beletegyem...

Tükörben állva, 
nézek rám, nézem…
Fura, nem én vagyok 
s nem értem, 
miért nem...
Kicsik a csaták, 
csak a szavak nagyok!
Amíg ’a völgyvidékek élén
egyedül vagyok.

Hangosan kiabálok,
hogy süket lesz tőle Isten,
de még mindig jobb,
ha mérges,
mintha nem figyelne rám!
Te is csak úgy 
fújjad a trombitádat,
hogy aztán,
ne hallatsszon senki!
Túl sok bátorság kell
manapság,
középszerűnek lenni…

Aztán be kéne futnunk
még feltétlen nyugaton!
Nézhetném magam, 
hogy a Holdat ugatom.
Tv-ben, élőben,
amit a gép dob,
megvenni s elhinni, 
hogy így lesz majd még jobb!

Tükörben állva, 
nézek rám, nézem:
ki ez a lány,
és hogy miért ilyen mérges?
Kicsik a csaták, 
csak a szavak nagyok!
Amíg a völgyvidékek élén
egyedül vagyok…

Néha távol vannak a csillagok,
de, legalább
közel van a párnám.
Én is lógnék a kereszten, 
ha tudom:
a biztos megváltás vár rám!

Hangosan kiabálok,
hogy süket lesz tőle Isten,
de még mindig jobb,
ha mérges,
mintha nem figyelne rám!

Te is csak úgy 
fújjad a trombitádat,
hogy aztán,
ne hallatsszon senki!
Túl sok bátorság kell
manapság,
középszerűnek lenni…