Lakat - A titkok őrzője - Kés a szívben

Langyos vér csordogál, az ujjaim között,

Szívemből a fény most végleg kiköltözött.

És elveszni készül, mi kordában tartott,

Mert eltűnt az eszme, mi igába hajtott.



Langyos vér csordogál, az ujjaim között,

Dönthetnék magamról: Élet-halál fölött.

De magam sem tudom mit kéne tennem,

Kínzóan feszül a késpenge bennem.



Nincs bennem félelem, meghalok, ha kell,

Vagy megölök bárkit, mert már nem érdekel.

Mi marad utánam, ha innen elmegyek,

Újjászületek, vagy simán elveszek?



Nincs bennem félelem, meghalok, ha kell,

S már nem hat rám semmilyen, álszent vaker.

Hisz előre látom, ahogy mindenki átver,

Sok előre megírt gyanús sláger.



Zokog a szív, mintha érző lény lenne,

Pedig szorítja belül a jéghideg penge.

S legbelül talán többet nem is ver,

Csak mozdulatlanul a testben hever.



Zokog a szív, mintha érző lény lenne,

Mintha nem állna most egy nagykés benne.

S miután legördül majd az utolsó könny,

Eláraszt mindent a megváltó közöny.



Gubbasztok tovább a saját mocskomban,

Mert nem tudtam máig, hogy kibe botlottam.

De a valóság végre a ködből elő lép,

S lassan végre összeállt a kép.