Lakat - A titkok őrzője - Visszakézből 2.

A tükörben nézem, ami belőlem maradt,
Hát nem túl sok mégsem itat át a harag.
Elmosódik a tükröm, hisz az élet egy pocsolya,
De erőt ad mégis a párom mosolya.
Mert manapság nagy divatját éli az elfojtás,
S már az ingyen bók is csak cinikus oltás.
Pedig ha belegondolsz mindenki ugyanonnan indult,
Ezért lettem mára rosszabb, mint egy vérszomjas Pit Bull.
Hiszen itt aztán nem szabad egy helyben leragadni,
Burokba zárva nem tudsz életbe maradni.

Nekem semmim sincs, mégis én adok enni,
Te meg talán épp ezért próbálsz tönkretenni.
Pedig, ha figyelnél, láthatnád, hogy hol állok,
És még ellenem fordulsz?! Hát: GRATULÁLOK!
Én egyedül vagyok mögöttem most sincs senki,
Ez azonban mégsem a vesztemet jelenti.
Hiszen bár, nem is áll hadsereg mögöttem,
Ahova Te készülsz én onnan már eljöttem!
Nincstelenként mindenki csak engem okol,
Te lakóparkban élsz, míg az én otthonom pokol!

A tükrömben látom mi lesz a vesztem,
Hazug barátok: A kiutat kerestem.
A szemem mindig szúrta, hogy csak az érdek hajt,
S bár rohadékként én is becsaptam pár csajt.
De felnőttem úgy érzem végre méltóképpen,
S már önmagam is látom a barátnőm szemében.
Mégis egyedül maradtam a szemétdomb közepén,
S a rímeim szállnak csak át a buták tömegén.
Engem mégsem állít meg a sötét temető,
Egyedül mindenki ellen: Visszakézből 2!