Rablóbanda - Valóban a valómban

Magamba fordulva sem, találom meg rá a választ,
Hogy mi lehet ez a sötétség, mi engem így eláraszt.

A padlón fekve, a plafont nézve, a gondolataim úszkálnak,
Az agyamból a semmibe, kis hajócskákban.

Melyek akár a Titanic, valaminek verodnek,
És ebben a sötétségben, végleg elsüllyednek.

A szemem, a fülem, na és a szám,
Egyszeruen nem funkciónál.
Túl nagy a füst, hogy túl legyek rajta,
Nincs több utazás.

A padlón fekve, a plafont nézve, a gondolataim, mind rendben vannak,
Mint az a hajó utasai kik mind a jeges vízbe fulladtak.

Refrén:
És szenvedtek eleget,
De az életükért hiába küzdöttek.
Igen valóban, a valómban, zajlik egy nagy utazás
Minek utasai eltünnek, mint a felhők közt egy vasmadár.

Magamba fordulva sem, találom meg rá a választ,
Hogy mi lehet ez a sötétség, mi engem így eláraszt.

A padlón fekve, a plafont nézve, a gondolataim, mind rendben vannak,
Mint az a hajó utasai kik mind a jeges vízbe fulladtak.

Refrén:
És szenvedtek eleget,
De az életükért hiába küzdöttek.
Igen valóban, a valómban, zajlik egy nagy utazás
Minek utasai eltünnek, mint a felhők közt egy vasmadár.