Máté Péter - Hogyha én lennék a fény

Hogyha én lennék a fény a bánatok útján,
Mindig felvillantanék egy kicsi reményt.
Mindig arra indulnék, ahol épp várnak,
Mindig megvigasztalnám a sok szegényt.

Hogyha én lennék a fény a sötétség mellett,
Mindig megmutatnám azt, hogy merre az út.
Mindig világítanék, hogy mindenki lásson!
Mindig felvidítanám a szomorút.

Kérdezem a napsugártól,
Mért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az éjszakától,
De válasz nélkül maradok én.

Hogyha én lennék a fény, csak délelőtt volna,
Mindig elmulasztanám a többi időt.
Hogyha én lennék a fény, a sok virág nyílna,
Lassan elfeledtetném, hogy mi volt azelőtt.

Kérdezem a napsugártól,
Mért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az éjszakától,
De válasz nélkül maradok én.

Hogyha én lennék a fény, csak délelőtt volna,
Mindig elmulasztanám a többi időt.
Hogyha én lennék a fény, a sok virág nyílna,
Lassan elfeledtetném, hogy mi volt azelőtt.

Kérdezem a kék hegyektől,
Mért nem lehetek én a fény?
Kérdezem a tengerektől,
De válasz nélkül maradok én.

Kérdezem a messzeségtől,
Mért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az emberektől,
De válasz nélkül maradok én.