Grund - Harc

Már nyílik a szemem,
De még homályos minden,
Nem hittem volna,
Hogy a reggeli fényben
Látom őt újra.

Már ébren vagyok,
De még fekszem az ágyon,
Nézek a fénybe,
De már nincs ott az álom.
Szép volt még is furcsa…

Olyan lassan indul a reggel,
Kitámolygok álmos szemekkel,
Hogy találkozzam a fürdőszobában,
Valakivel, aki mindenütt ott van.
Őt látom a tükörben,
Ő dühös volt, én meg röhögtem.
A szemébe néztem, és nem hagytam abba,
Tudtam, a végén úgyis feladja.

Reggel persze mindenki siet:
Rohan, dolgozik, keres és fizet.
Nézem őket, és ha valaki néz rám,
A szemében látom az összes hibám.
Elmerengek, de mégsem értem,
Miért ismerősebb, mint a tükörképem…

Hát ez az én harcom, ez az én küzdelmem,
Ez csak rólam szól, mert ez itt van bennem!
Lélegzem, de valahogy fulladok,
Ittam már, még is szomjas vagyok,
És a tömegben, a magánnyal harcolok!

Ez az ébrenlét kuszább az álomnál,
Soha nem az jön, amit várnék már.
Üvöltenék, de nincsen hangom,
Csak várom, hogy valami hitet adjon!

Hát ez az én harcom, ez az én küzdelmem,
Ez csak rólam szól, mert ez itt van bennem!
Lélegzem, de valahogy fulladok,
Ittam már, még is szomjas vagyok,
És a tömegben, a magánnyal harcolok!

Este egy hangot hallok beszélni bennem,
Egy ideje már keres engem.
Én biztosan érzem, hogy annak a hangja,
Akit álmomban látok angyal alakba’…

Hát ez az én harcom, ez az én küzdelmem,
Ez csak rólam szól, mert ez itt van bennem!
Lélegzem, de valahogy fulladok,
Ittam már, még is szomjas vagyok,
És a tömegben, a magánnyal harcolok!