Anna & the Barbies - Gyáva forradalmár

Gyáva forradalmár,
már maga alá temet
a barikád roncsa,
amihez a neved
adtad még valaha,
most meg ordítod, hogy mehet:
lőjön le már végre,
hogyha valaki szeret!

Most, hogy őszinte ember voltam,
mára már a múlt
igazmondó tükrének
foncsorán fakult,
„merengve a múltak ütemén”
én, ki nem okult,
úgy sajnálom, rám nézve,
hogy így alakult!

Lőj belém, ha félek,
ha semmit nem remélek!
Lőj, ha már csak vagyok,
de régen már nem élek!
Lőj belém, de kérlek,
addig lőj, míg élek,
lőj belém egy párat,
lődd belém a tárat!

Lőj úgy, hogy fájjon
tovább vegetálnom!
Lődd az agyat is,
ahol egyszer volt egy álom!
Lődd meg, hogy a golyó
szívemen találjon,
még egyszer, utoljára,
vérem vérré váljon!

„Voltam én, boldog lángoló”…
Velem rózsa-vörös tűzön át vágtatott a ló,
meztelen felhőlombokat markolt
mindkét felemelt kezem.
Buktam is nagyokat, 
mind, ki velem bukott, 
együtt nevetett velem.
Folyókba fulladtam, 
meghaltam hegyeken,
bemutattam a világnak,
és a világ csodákat mutatott be,
nekem, hitetlen hívőnek személyesen,
nekem, hitetlen hívőnek személyesen!

Lőj belém, ha félek,
ha semmit nem remélek!
Lőj, ha már csak vagyok,
de régen már nem élek!
Lőj belém, de kérlek,
addig lőj, míg élek,
lőj belém egy párat,
lődd belém a tárat!

Lőj úgy, hogy fájjon
tovább vegetálnom!
Lődd az agyat is,
ahol egyszer volt egy álom!
Lődd meg, hogy a golyó
szívemen találjon,
még egyszer, utoljára,
vérem vérré váljon!

Addig, amíg hagyom, 
lőj engem agyon!
Addig, amíg hagyom, 
lőj engem agyon!
Addig, amíg hagyom, 
lőj engem agyon!
Addig, amíg hagyom,
lőj engem agyon!