Sógorok - Fúj a szél (Olga)

Verse 1.:

Tél volt és vakítón sütött a nap,
A hó halkan szitált.
Egy hófehér paripán megérkezett,
S nagy büszkén leszállt.
Szemembe nézett, elmosolyodott,
A szívem megfagyott.
Abban a percben tudtam, hogy Ő lesz,
A sorsom és a végzetem.
Azt az egy csókot, azt az egy percet,
Én soha el nem feledhetem!


Refr.:

Fúj a szél, zúg a szél.
Nekem csak Olgáról mesél,
Ki elvitte magával a szívem,
Oda, hol örök a tél.
Merre jár, hol lehet?
Lesz-e még enyém?
A hosszú utamon nem kísér más,
Csak a hű remény...


Verse 2.:

Régóta kutatom, keresem Őt,
A tündérszép orosz nőt.
De álmomban sem gondoltam volna azt,
Hogy így maga köré sző.
Lehet-e két ember örökre pár,
Ha az egyik távol jár?
De a szívemben valami súgja,
Hogy lesz Ő még velem.
Én addig járom a hűvös tajgát,
Amíg Őt meg nem lelhetem!


Refr.:

Fúj a szél, zúg a szél.
Nekem csak Olgáról mesél,
Ki elvitte magával a szívem,
Oda, hol örök a tél.
Merre jár, hol lehet?
Lesz-e még enyém?
A hosszú utamon nem kísér más,
Csak a hű remény...


szóló...


Refr.:

Merre jár, hol lehet?
Lesz-e még enyém?
A hosszú utamon nem kísér más,
Csak a hű remény...