Mosolymező - Egy éjszaka az angyalgyárban

Verse1.:
Halott csicsergése
a nappali holdfogyásnak.
Isten érintése
tör be a hallgatásba.
Futószalagok, monoton munkálat
gyárkémények füstje, dönti meg a fákat.
Odalent, új élet készül
megváltási célra,
egy démon szárnyat fésül, de ő itt csak rabszolga.
Zseblámpával világítani, a
vak sötétségbe.
Régvárt, édes félhomály
az emberség szélébe.
Dobjunk bele mindent
a szívet és a lelket,
ragasszunk rá szárnyat
és adjuk tovább a testet.
Itt dől el majd az, hogy
selejt vagy stabil sztender,
ha jó lett, akkor angyal, ha nem akkor csak ember.

Refr.:
Angyal vagy te, ember
csak életre vagy ítélve,
lentnek,fentnek határán
hülye felfogással belőve.

Úszhatsz te egy felhőn,
vagy pokolba kínzó hanggal,
de te döntöd el mi leszel,
selejtes ember, vagy egy angyal.

Verse2.:
Szárnyak nőnek a holdsugáron,
kávészünet van a gyárba.
A munkás osztály és az angyalok,
egyesülnek az ágyban.
Új lényeg fogant meg,
a jónak, rossznak határa.
A jó most én lehetnék,
de nem lettem, nem hiába.
Füstbe fulladt élet,
vérben úszó szembogár.
Én vagyok ki az angyalgyárban
megszokott folytatásra vár.
De nem én vagyok ki a sorsom írja,
csak én vagyok aki megéli,
és az is én vagyok, ki a szakadék szélén,
a saját lelkét keféli.
Megyek majd ha látom,
hogy tudok bármit is tenni.
De amíg nem jön Ő, hogy megmentsen,
ne mentsen meg senki!!

Refr. 2x