Soltész Rezső - Adél

Minden éjszaka táncol, szóljon a zene bárhol,
az összes bárban városszerte nincs olyan, ki őt ne ismerné,
nem hiányzik a farmer, táncba hívni nem kell,
táncol, míg a zene véget ér.

Felejthetetlen a látvány, nincs harisnya a lábán,
lakkcipőben, szűk ruhában vállig omló hajjal körbe lép,
látszik arcán a mámor, csillogó fehér fogsor,
Istenem, te a táncra születtél.

Adél, veled táncra kelni, rád nevetni,
mint egy álom, ma is bennem él,
Adél, veled lenni minden kincsnél többet ér.

Téged is megigézett, mikor szemedbe nézett,
azt hitted, hogy rajtad kívül senki mással el nem menne,
egész éjjel veled lenne ő.
Bár kacérkodott még mással, te megteltél a vággyal,
számodra nem létezett más nő.

Adél, veled táncra kelni, rád nevetni,
mint egy álom, ma is bennem él,
Adél, veled lenni minden kincsnél többet ér.

Őrület, amit művelt, a pohár egy napon betelt,
a férfiak mind összegyűltek, a látottaktól megszédültek,
a sörtől pedig forró lett a vér.
Kacér volt a látvány, de mégsem tört ki botrány,
a lány úgy eltűnt, mint a téli szél.

Adél, veled táncra kelni, rád nevetni,
mint egy álom, ma is bennem él,
Adél, veled lenni minden kincsnél többet ér,
veled lenni minden kincsnél többet ér,
veled lenni minden kincsnél többet ér.