Huzella Péter - Túloldalon

Van még valami a túloldalon,
Van még, még valami a túloldalon.

Ott meg nem született kisgyermekek
Örök harmatokban áznak,
Ott lennie kell szerelemnek,
És lennie kell egy háznak,
Melynek ablakán egy férfi kinéz,
S a férfi éppolyan, mint én.

Van még valami a túloldalon,
Van még, még valami a túloldalon.

Ott el nem komorult fényes csöndek
Őrzik meg a tárgyak álmát,
Ott vár valaki, és úgy lép hozzád,
Nem hullatja rád az árnyát,
És úgy ölel, testével takar,
És létemből csak életnyit akar,

Van még valami a túloldalon,
Van még, még valami a túloldalon.

Ott a végtelenbe sodródnak el
Színek, könnyek és hangok,
Ott lepke szárnyon ragyog fel
Majd a hajnal és az alkony
És nem fontos, ha állítasz, ha tagadsz,
S bárhová mégy, mindig ott maradsz.

Van még valami a túloldalon,
Van még valami a túloldalon.
Nekem nem elég, értsd meg,
Amit átsodor a víz,
Mert nem elég, nekem nem elég,
Amit átrepít a szél,
Én átjutok, mert átmegyek,
bár nincs léptemhez híd,
S ha meghalok, hát meghalok,
Tudom majd, ki hív,
Isten szemembe néz.

Van még valami a túloldalon.

Ott mély kertekben a néma szobrok,
Öröklétüktől elválnak,
Ott templomokból ének száll,
S fölöttük az ezüst szárnyak
Csattognak, suhognak angyalok,
és szívük helyén hideg fény lobog.

Van még, még valami a túloldalon,
Van még valami a túloldalon,
Nekem nem elég, értsd meg,
Amit átsodor a víz,
Mert nem elég, nekem nem elég,
Amit átrepít a szél,
Én átjutok, mert átmegyek,
bár nincs léptemhez híd,
S ha meghalok, hát meghalok,
Tudom majd, ki hív,
Isten szemembe néz.

Van még valami a túloldalon,
Van még, még valami a túloldalon.