Huzella Péter - Christine

Belépett, és bennem hirtelen nagy csönd lett,
Akárha teremtés előtti csönd lenne,
Arca, mint hűvös szirmú elnyugodott fény,
Kezében a sorsom, s a délelőtt
Megtelt ismeretlen ragyogással,
Álltam, s nem törődtem semmi mással,
Már tudtam, hogy ő az, akit vártam.

Belépett, és bennem hirtelen nagy csönd lett,
Tizenhat éves, vagy annyi sem,
A lány, ártatlan arccal, lehet, kíváncsian nézett,
még nem érzett semmit, vagy nem értett, talán,
De megtelt ismeretlen ragyogással,
Állt ott, s nem törődött senki mással,
Már tudta, majd átkarolom szégyenlős vággyal.

Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,

Csak könnyed mozdulat, ahogy kezét kezemre tette,
Árnyék remeg így fáradt levélen,
Hogyan mondjam el neked, te megérintett lélek,
Hogy mennyit szenvedtem, amíg nélküled éltem,
S hallgatott ismeretlen ragyogással,
Tudtam, ő nem volt még soha mással,
Várt engem, s bújt hozzám vacogással.

No lám csak, itt a férfikor delelőjén,
Még elküldi délibábját hozzám az élet,
De gyáva vagyok érte nyúlni,
Hiába hív, csak suttogom, - nem,
Én úgy élek, hogy félek
S távolodik ártatlan ragyogással,
Néma nagy szemmel, könnyes riadással,
A lány, kinek érkezését mindig vártam.

Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,

Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Ne sírj!
Christine, Christine, Christine,
Ne kérj!
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,

Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine,
Én most elmegyek,

Christine, Christine, Christine, Christine, Christine,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad.

Christine,
Nem szabad, nem lehet.