Kárpátia - Tetemrehívás

Talpig feketében állnak egy gyermek körül,
Kéz tördelve, csodát várva, hátha még felül,
Nem mozdul az többé, teste örök nyugalom,
Fehér liliomként pihen a hűs ravatalon.

Tömjén füstje szétterül, kondul egy kisharang,
Siratóasszonyok fájó vigaszt nyújtanak,
A hangoknak színük lett és a színeknek szaguk,
Hallom, hogy tetemre hívják véres gyilkosuk.

És feltámadt a szél, hűvös hangján beszél,
Bosszúért kiált, minden csepp kiontott vér,
Süvít most a szél, s a sírból visszatér,
Bosszúért kiált, minden csepp kiontott vér.

Az összes álszent arc mögött a bűntudat lapul,
Hallgatnak és marad minden kimondatlanul,
A friss sír mellet némán mennek, léptük nem csap zajt,
Egymásra sem néznek, mintha kerülnék a bajt.

És feltámadt a szél, hűvös hangján beszél,
Bosszúért kiált, minden csepp kiontott vér,
Süvít most a szél, s a sírból visszatér,
Bosszúért kiált, minden csepp kiontott vér.

A házban ahol mosoly volt, a gyász beköltözött,
És halotti tort tartanak a szűk falak között,
Gyertyafénynél idéznek meg múltat és jelent,
Várják, hátha küld nekik egy áruló jelet.

És feltámadt a szél, hűvös hangján beszél,
Bosszúért kiált, minden csepp kiontott vér,
Süvít most a szél, s a sírból visszatér,
Bosszúért kiált, minden csepp kiontott vér.

Hideg csönd lett és a testvérgyermek szája szólt,
Halkan, mintha túlvilágról kapkodná a szót,
Nem alhatja nyugodt álmát aljas gyilkosa,
Már sötét szárnyát kitárta a bosszú angyala.

És feltámadt a szél, hűvös hangján beszél,
Bosszúért kiált, minden csepp kiontott vér,
Süvít most a szél, s a sírból visszatér,
Bosszúért kiált, minden csepp kiontott vér....