LGT - A nagy radír

Rég volt, így volt,
a teremtésnél ott volt.
Nagy volt, szép volt,
sárga mint a Hold.
Ott állt, ő állt
minden vonás mellett,
s indult, mozdult,
mindig mikor kellett.

Az élet néha behunyt szemmel ír,
s néha kell a jóságos radír.

Rajta, rajta,
fogyhatatlan fajta,
rajta, rajta!
A tévedést felfalta.
Falta, falta,
s meg is látszott rajta.
Rajta, rajta!
Várták fejet hajtva.

Az idő néha behunyt szemmel ír,
ezért kell a jóságos radír.
A tévedésen könnyen átszalad,
s egyesekből vázlat sem marad.
A sikertől egy kissé feldagad.

Elég suliba jártam,
ezért tudom, hogy kellenek radírok.
Soha, soha nem vártam,
hogy összevissza firkálhatok.
De ha hiba nincsen elég,
megjelennek az éhes radírok.
Figyelem, nem vagyok szép;
tévedés is lehetek még.

Végül nem kell a rajztanár,
nem kell neki kéz, ami vezeti,
önmagától dönti el már,
ki az, aki nem kell neki.
Aki nagyon tetszőleges,
aki nagyon görbe vagy egyenes,
aki erre vagy arra dől,
az jöhet!

A helyes vonalat követem még,
néha félek, ez nem elég,
Rossz a kedvem, nem vagyok szép,
tévedés is lehetnék!

Azt beszélik, voltak már
kegyetlen, óriási radírok...
Lehet az is, hogy van hibám,
lehet az is, hogy görbén haladok.

Tudom, tudom, futni se szép,
az se jó, ha tárgyalni akarok,
a radíroknak nincs esze még.
Se ész, se fék!

Az élet néha behunyt szemmel ír,
s lejtőn áll a hatalmas radír,
Szóvá tettem, mondtad bölcs
vagyok.
Ez nagy igazság.
A radír még nagyobb.