Bankos - Menekülő ember (km. Tibbah, Phat)

Intro:
Impulzusainkat már átalakították.
Egy mesterségesen létrehozott öntudat állapotában vagyunk, ami álomnak tűnik.
A szegénység és nyomorúság egyre nő. A faji egyenlőség és az emberi jogok nem léteznek.
Transzba ringattak minket. Létrehoztak egy pusztuló társadalmat.
Mindent elkövetnek azért, hogy az öntudatot megsemmisítsék.

Bankos:

Yo. Több, mint szép, s mint egy dugig tömött széf,
Olyan itt a kép céltalanul a teremben, mint páncél,
Csak bolyongunk, boldondulnak értünk és épp az ég,
a szépségünk mindennél, pont korlátok nélkül vetekszünk,
igy maradunk mi az állatok és ők a gondozók.
A kertben, a ketrec mélyén megfigyelők,
lehallgatók, minden sarkon szem, a lépések kiterveltek,
bárhova bújok, kiben bizhatok, csak önteltek.
Bármerre nézek igy nevelnek, túl csak az önző életek,
úgy csak én, nincs hős ha gyanakodni kezdenél, kábítani kezd minden rögtön,
ami történik, amit olvasol, börtön, ahol kelsz fekszel, így válsz a birka ösztön,
visz a farkas elé, hizlal, csal a házába, hisz a gazdád,
a szépség torzul a szemem láttára ölt testet. Csak a pénz vágja már az utat itt lent,
a tudat helyett a dzsungel mélyén éles pengével, Hullatva, hullanak az unott halandók,
béke poraikra, mindent megtettek volna, hogy legyen fordítva,
De nem törődik, él a világ, csak megy tovább, úgy lát minket,
mint fát, utcát. Csak lép, ki tudja merre hová...

ref:
Yo, Bankos, a helyem keresem most is vele, hogy tartok, csak fent érzem, nem hogyha lépek, hogy itt szabad vagyok.
Tibbah, izzadok testvér, a taromon a flinta, camouflage-ba vedlek, hogy szűnjön már a hajsza.
Phat rohan, a végtelenbe visz az utam, most a mindent vagy semmit ez a végső futam.
A Bloose Broavaz meg a Kriminal B
Ki tudja merre csak, erre várunk a tér közepén.

Tibbah:

Hagyjatok, én elismerek mindenkit, csak hagyjatok.
Ha körbe vesznek, megfojtanak a kérdő mondatok.
Gondolhatod, hogy tele lehet a görbe sétabot,
mikor lehajtott fejjel, köztetek járkálok.
Mint a városomon, füsttel siklok mámorosan,
annyi szempár les rám, megtelne velük az auchan.
Maradok a fal mellett, pontosan, szorosan,
ha megvan a szivárvány a csikkem rejtem gondosan.
Élesen éhes vérmes tekintetek keresnek,
simán megkéselnek, örülnek pár ezresnek.
Érzem a talajt magam alatt, síkosan nedvesnek,
tartozni nem akarok senkinek, mert megkeresnek.
Mindenhova beilleszkedek, hova kell ebben a korban,
részt veszek mindenben, lássák bent állok a sorban,
Legalább a felszínen részemről minden rendben van,
nem kell velem törődni, meghúzom magam a sarokban.

ref

Phat
Itt a cucc, a lovét add, azt húzz a faszba.
Szám letiltva, majd én hívlak, hogyha kellesz,
óra tikktakk pereg, az idő, szűk a város, nincs hova bújjak
Bekebelez az utca, sarkon figyel, hogy szabaduljak,
a 107 fénye kék, a tömeg 107, Vagy százféleképpen szétcibál
egy fegyvernek látszó májkkal a kezében látod a szemében,
Bezárul a kör, szűkül a szoba, elkobzott della,
ujjlenyomat, új ablaktól villan a vaku, zárul a cella,
rohan a világ, egyszer betépek, betépek,
úgyhogy lelépek, vissza se nézek, míg odaérek, hol egy szebb napot megélek,
hova menekül az ember? Hol az a hely, hol az a bolygó? Ahol otthonra lel a sok bolyongólelkű hozzámhasonló, a jogodban áll hallgatni, meg a

bármi amit mondasz felhasználható, védekezésból támadó zsernyák keze a nyakamon,
Üdvözöllek a valóság sivatagában, ahol az élet a legdrágább szajré, a minden felett hatalom.

ref