Szabó Balázs Bandája - Vége

Megállsz a sarkon éppen
háttal az esti szélnek,
elképzelem, milyen durva,
hogy tegnap éjjel jól el 'úúúh'
te meg engem visszanézel,
a lámpa tövében a részeg -
"Milyen drága, jajj de kéjes,
szeretem, mert olyan édes!"

A történetnek az a vége,
nem mindig ugyanaz a széles-
vásznú álom mászik reggel
a kis tévében rá a képre.
Mert olyan is van,
hogy én gondoltam
tejszínhabot a kakaóba,
te meg ütöttél a sóval:
"Rakjuk be még a mikróba!"

Születni kell az újra,
tanulni járni megvakulva,
tapogatva, elborulva:
ez életképes!
Nem hiszek már a szemnek,
szépérzéknek, türelemnek,
ölelésnek, részegségnek.
Végre vége!

Emlékszem tavaly nyáron,
Rám szakadtál a padlásról,
úgy kértem a jó istentől:
adjon helyet a vaságyon!
Adjon helyet, adjon szállást,
már meguntam a járkálást,
az idegen földön lakást,
pohár alján csendes szobát.
Tekinteted kulcsa itt lenn,
albérlője az én szívem.
Elmerengve, ténferegve
elbújok az életembe!

Születni kell az újra,
tanulni járni megvakulva,
tapogatva, elborulva:
ez életképes!
Nem hiszek már a szemnek,
szépérzéknek, türelemnek,
ölelésnek, részegségnek.
Végre vége!

Megállsz a sarkon éppen
háttal az esti képnek,
elnézhetlek, milyen szép vagy
most már így, hogy nem enyém vagy!

Születni kell az újra,
tanulni járni megvakulva,
tapogatva, elborulva:
ez életképes!
Nem hiszek már a szemnek,
szépérzéknek, türelemnek,
Ölelésnek, részegségnek.
Végre vége!