Gergely Éva - Fordítva élek

Meglehet, hogy tévedek,
De fáradtabb már nem lehet
az arcom itt, a kirakat üvegében.
Bentről néznek, azt hiszem,
én nem látom, de ők igen.
Nem ismernek engem,
magamra én sem ismerek.

És lassan tovább indulok,
De félek, messzire nem jutok
anélkül, hogy újra- és újraéljem.
Piros volt a lámpa, és
rutinból tükörbe néz,
Ahogy megláttalak,
tudtam csak az a perc volt a miénk.

Én fordítva élek azóta, igen,
Hogy megláttam arcodat a tükörben,
Azóta fordítva élek.
Ami fent volt, az lent,
Ami lassú volt, most gyorsan pereg.
Én fordítva élek azóta, igen,
Hogy megláttam arcodat a tükörben,
Azóta fordítva élek.
Ami fent volt, az lent,
Ami kint, az bent, itt a szívemben.

Nem tudom, hogy álmodom,
vagy tényleg visszafelé forog az óramutató?
Hogy lehet éjfél délben?
Azt sem tudom, hogy vagyok?
Ébren, vagy csak álmodom?
Összefolynak nappalok és éjszakák, tudod?

Érkezik a villamos, a megállóban bámulom,
Hogy kinyílik az ajtó, és én éppen leszállok.
Megjöttem, vagy itt vagyok?
Érkezem, vagy indulok?
Nem teljes a kép nélküled, és az is zavaros.

Én fordítva élek azóta, igen,
Hogy megláttam arcodat a tükörben,
Azóta fordítva élek.
Ami fent volt, az lent,
Ami lassú volt, most gyorsan pereg.
Én fordítva élek azóta, igen,
Hogy megláttam arcodat a tükörben,
Azóta fordítva élek.
Ami fent volt, az lent,
Ami kint, az bent, itt a szívemben.

Fordítva élek
Nappal sötétben
Éjszaka fényben
Mert kereslek téged