Tamás Gábor - A magány

Kopott szobámban csak magam vagyok,
futtában összepakolt csomagok.
Kezemben van már a vonat jegy is,
képzeletemben már messzire járok.

Üresen bámul egy whiskys üveg,
lassan elindulok, útra kelek.
Itt hagyom kedvesem, sok jó barátom,
véget nem érő sötét utam járom.

Mond miért nem vagy velem, (nem vagy velem)
s miért fáj ez úgy nekem? (nem vagy velem)
Mit ér az életem, (kereslek szerelmem)
hogy ha már nem vagy velem?

Egymagam bolyongok idegen tájon,
amit kerestem sehogy sem találom.
s a lány kit elhagytam, most már a másé,
idegen örvend már szép mosolyának.

Nekem meg egyre csak szűkül világom,
bármerre járok, az ő arcát látom.
Mennék már vissza, mert hívnak az álmok,
tudom h megnyugvást csak így találok.

Mond miért nem vagy velem, (nem vagy velem)
s miért fáj ez úgy nekem? (nem vagy velem)
Mit ér az életem, (kereslek szerelmem)
hogy ha már nem vagy velem?

(él még a remény…)
(él még a remény…)
(él még a remény…)

Mond miért nem vagy velem, (nem vagy velem)
s miért fáj ez úgy nekem? (nem vagy velem)
Mit ér az életem, (kereslek szerelmem)
hogy ha már nem vagy velem?

Mond miért nem vagy velem, (nem vagy velem)
s miért fáj ez úgy nekem? (nem vagy velem)
Mit ér az életem, (kereslek szerelmem)
hogy ha már nem vagy velem?