Gálvölgyi János - Évszakok a napban

Hová lett annyi édes nyár,
azt hittük mindörökre így marad.
Ó, mennyi évszak, mennyi nap,
mind egy múló pillanat,
melynek átadtad magad.

Egy régi fészek fenn a fán,
átestünk sok szerelmen, iskolán.
Az ember mégis mit remél,
múló évszakokban él,
így ér el hozzá a tél.

Mennyi szép, boldog év,
mennyi fény, dal és remény.
Az a nyár, az az éj,
soha már nem lesz enyém.

Ha menni kell, hát Istenem,
nem én akartam azt, hogy így legyen.
Ó, mennyi emléket viszek,
gondolj rám és itt leszek,
hogyha fáj, hogy elmegyek.

Maradnék mégis, azt hiszem,
s ha mennék, ezt az egy dalt elviszem.
Egy pohár bor mellett apám,
ezt ez egy dalt hagyta rám.
Imádkozva mondanám:

Mennyi szép, boldog év,
mennyi lázas vad remény.
Az a nyáresti éj,
az nem lesz már enyém.

Mennyi szép diadal,
mennyi bor és mennyi dal.
A nappal múló idő
mennyi évszakot takar.

Csak tőled nem búcsúzom el,
tudtad, hogy senki más nem érdekel.
Nélküled nem kell a világ.
Együtt könnyebb volt a lét,
félek mégsem értenéd.

Ó, mennyi évszak múlik el,
a napban mégis csak te létezel.
Veled volt csak kék az ég,
virágokkal tarka rét,
most ennél sokkal több a tét.

Mennyi szép, boldog év,
elmúlt évszakokba hív.
Gyertyaláng elfogyott,
napban égő csillagok.

Mennyi szép diadal,
mennyi bor és mennyi dal.
A nappal múló idő
mennyi évszakot takar.

Mennyi szép, boldog év,
mennyi lázas vad remény.
Az a nyáresti éj,
az nem lesz már enyém.

Mennyi szép diadal,
mennyi bor és mennyi dal.
A nappal múló idő
mennyi évszakot takar.

Mennyi szép, boldog év,
elmúlt évszakokba hív.
Gyertyaláng elfogyott,
napban égő csillagok.

Mennyi szép diadal,
mennyi bor és mennyi dal.
A nappal múló idő
mennyi évszakot takar.