Firkin - Rettenthetetlen, mert van a törvény és van az igazság

Rettenthetetlen
mert van a törvény és van az igazság

Hullámzott az árpa tábla ott várt rám szerelmem,
Két szerelem harca dúlt háborgó szívemben.
Egyik feléje másik pedig Írhon felé hajla
Miközben lágyan fújt a szél és hullámzott az árpa.

Nehéz volt kimondanom mi ketté tépett minket,
De nehezebb a lánc mi rabbá tette népeinket.
Mondtam néki: sziklák közt ér már engem a hajnal
Árpatábla szegletén harcos társaimmal.

Csókjaimmal itattam fel eleredő könnyét,
Erdő felől lövés zúzta szét a mező csendjét.
Puskagolyó fúrta át szép szerelmem szívét
Árpatáblán karjaim közt kilehelte lelkét.

Mint a Rettenthetetlen átmegyek a falon,
Mint a golyó, zúdul vér a folyó.
Nincs olyan erő, mi az utamba állna,
És nem akarok élni térden állva.
Akkor inkább meghalok a lábamon,
Mert egy mázsás teher van a vállamon.
És úgy nevezik azt, hogy szabadság,
Mert van a törvény és van az igazság.
Megölhettek, de nem mentek vele semmire,
Mert százan állnak a helyemre.
S viszik tovább a zászlót!
Azért mondom csak ezt a pár szót,
Hogy nyissátok ki a szívetek,
És ez a jó útra vezet benneteket.
Mert én vagyok az utolsó Hegylakó,
S csak egy maradhat ez a jó, JÓ!


Vérrel mostam le a vért dúló csaták dombján,
Elhantoltam szerelmem, árpa a tábla sarkán.
Sírja mellett járok olykor hajnalban vagy éjjel,
A szívem hasad, ha hallom ahogy az árpa leng a széllel.