Dreamerz - Való álmok

A valóságban hiszünk, de az álmainkban élünk.
Célokat remélünk, amit soha el nem érünk.
Az útról le nem térünk, előbb adunk aztán kérünk,
mert a valóságban hiszünk, de az álmainkban élünk.

Ha a tükörbe nézek mindig önmagamat látom,
ez az arc az én barátom, a sajátom,
a saját hibámból tanulok, a sok fénytől elvakulok,
túl sokfélére elragadnak rímeim ellazulok,
túl sokfélére szétszakadnak színeim elfakulok,
túl sok félévre szétszakad a tudás így nem tanulok,
túl sok térképre ráférnek a helyek így nem mozdulok,
a fejek mint a hegyek túl kemények, így elfogynak a remények mégis fordulok,
jól tudod hogy miről szól az életem,
ha a tükörbe nézek csakis önmagamat nézhetem,
a kezdet lett a végzetem, a véres kényszerképzetem
a nyomom minden léptemen, hát ég velem
mert inkább ma egy álom, mint holnap ezer valóság,
vagy ma egy örök álom, aztán az örökkévalóság,
mondd mire jó a jóság, ha megölte a mohóság,
az álomember visszatért nincs fegyverem, csak adottság

A valóságban hiszünk, de az álmainkban élünk.
Célokat remélünk, amit soha el nem érünk.
Az útról le nem térünk, előbb adunk aztán kérünk,
mert a valóságban hiszünk, de az álmainkban élünk.
Az álmainkban hiszünk, de a valóságban élünk.
Célokat remélünk, amit soha el nem érünk.
Az útról le nem térünk, előbb adunk aztán kérünk
mert a valóságban hiszünk, de az álmainkban élünk.

Ahol véget ér a minden ott a túloldalon állok,
a világ csendes zajában önmagamra várok,
a Föld holdjának szigetén meg álmokat találok,
így az életemmel szállok, de néha tovább látok,
mint a feltörő ábrándok, a mélyből vitorlázok,
a szívemmel, a lelkemmel mint apró szárnycsapások
és mint vízbe dobott kő, úgy gyűlnek a hullámok
és elmerülnek az átkok, hisz itt a való álmok,
a talaján sétálok és a vágyak ember bennem,
küzdenek a holnapér' így töretlen a jellem,
mint tükör mögött szellem, úgy felébreszt a lelkem,
a gyűlöleted ellen, mert én mindig újrakezdem,
ez a feledhetetlen szerelem ez a műfaj ami tiszta,
szemedben a fény, így megtörik egy pillanatra,
mintha semmi nem az volna amit ember, szerettem,
de semmit nem vesztettem, csak egy újabb érzést nyertem
mikor az élet kristálytavába csak úgy beleestem
így a pillanat élével, mind a két szemembe,
hisz magam nem festettem így lett barátom a lelkem
és a kölyök aki pörög, tudod mindig énmellettem,
mert így vagyunk mi ketten, a gyűlölettől távol,
az életünkhöz közel, de az álmok világából,
robbanunk a fénybe hol a valóságok várnak,
de mint égbolton a madarak az ábrándok elszállnak.

A valóságban hiszünk, de az álmainkban élünk.
Célokat remélünk, amit soha el nem érünk.
Az útról le nem térünk, előbb adunk aztán kérünk,
mert a valóságban hiszünk, de az álmainkban élünk.

Kattognak a szavak egyre jobban fogy a levegő,
kevés a földön járó, sok a lebegő, ez temető,
a tudás az nem ehető, azt magadba kell szívni,
jobb ha elfelejtesz sírni, mert nehéz lesz kibírni,
van, hogy angyalt kell megölni van, hogy ördögöt kell hívni,
van, hogy a nyelveden van a szó de nem tudod leírni,
van, hogy kettévisz az út de neked egyfelé kell menned
és a Fanta nem súgja meg mit kell tenned.