Tales Of Evening - Az én mesém

Vannak éjjelek,
A sorok végén magányos rímek,
Árnyak ölelnek,
Hajukat kibontva némán befednek.

Hol van az álom?
Igaznak hitt, mesés szép világom,
Mi mindig vár,
Poros lapok közt szívemen talál…

Refr.:
Gyere, mondj egy mesét!
Mesélj, arról, honnan érkeztél!
Ott szép lehet…
De a tiéd csak képzelet.

Mondj egy mesét!
Mondd el, hogy a világ mitől szép!
Én hallgatom…
És egyszer talán továbbadhatom.

Itt az éjszaka,
Véget ért a mindennapok harca,
Sötétség most a dajka,
Gondjaid, eltakarja…

A mese elrepül,
Egy könyvből szállva ajkam sarkára ül,
Onnan néz szét,
Vigyázza álmod minden lépését.

Egyetlen hosszú köves út.
Sok ezer kép.
Egyetlen ember,
Ki, az élet völgyében milliónyit lép.
A sors, talán egy kő…
Melyet, ha átlépek, életem megváltozik?
S átíródhat az előre megírt történet?
Szép is lenne…
De hinni nehéz! Miben is kellene…?
Valahol, valakik tudják már a választ, talán mindenre…
Nem is tudom, nehéz most nagyon.
A gondolatok csak kavarognak a fejemben,
Mit vessek most papírra? Mi jó? Vagy mi helytelen?
Nem könnyű ilyen helyzetben…
Jó lenne most inkább a világot óriásként látni!
Csak futni előre, hol utamon senki meg nem állít!
Jó lenne, ha a mesék élnének, és jól végződne a világban minden emberi történet!
…Mindössze ennyi…
Én még hiszek a meséknek!