Berentei Péter - Szélmalom

Nézd!
Mint egy kerék, ami forog, szinte soha meg nem áll,
így az ember tipeg-topog, örök útvesztőben jár.
Mint a mámor, ami kerget, ami űz és visszatart,
mint az óra, mit a percek szédült karneválja hajt.
Látod, mindig egymást váltva jön az árnyék meg a fény,
míg a világ körbe-körbe forog fáradt tengelyén,
áttör legszebb álmodon, mint egy régi szélmalom.

Mint egy barlang, mit az eső ezer kristálycseppje vájt,
mint egy sebhely, mint egy rossz szó, ami tegnap még úgy fájt.
Mint egy furcsa, keserédes, félig elfelejtett íz,
mint egy kavics, ami csobban, aztán fodrot vet a víz.
Látod, mindig egymást váltva jön az árnyék meg a fény,
míg a világ körbe-körbe forog fáradt tengelyén,
áttör legszebb álmodon, mint egy régi szélmalom.

Szobád mélyén néhány fénykép, néhány csendbe süppedt szó,
épp így őrzi nyári fényét, nyári titkait a tó.
Mint egy színpad, mint egy díszlet, mint egy régi-régi dal,
mint egy gyermek, akit visznek, hogyha menni nem akar.
Mint egy labda, ami repült, szállt a játszótéren át,
mint a könnyek, miket sírnak kint a lombjuk vesztett fák,
Mint az álmok, miket sorban megöl, elhervaszt a tél,
mint egy lábnyom kint a porban, amit elsöpört a szél.

Mint egy kerék, ami forog, szinte soha meg nem áll,
így az ember tipeg-topog, örök útvesztőben jár.
Ezen elgondolkodom, és a szívem fáj nagyon,
mint egy fáradt szélmalom...