Baricz Gergő - A gyermek énbennem

Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.

Kiabál a gyermek énbennem,
felesel, ha Júdást felmentem,
megint-megint hogy élnem kell
kiüvölt, ha nem számolhat el.
Kiabál a gyermek nem mondták,
unott kő, hogy embert megdobták,
megint-megint hogy élnem kell,
zokogok, hogy nem számolhatok el.

Ezután már játszom erőből, keményen,
hazugságot játszom, hogy valóságom éljem.
Játszom én félholtat, ha eljátsszák, hogy néznek,
játszom erős embert, ha eljátsszák, hogy félnek.
Ezután már játszom, játszom, hogy beszélek,
játszom valóságot, eljátszom, hogy élek.

Kiabál a gyermek énbennem,
felesel, ha Júdást felmentem,
megint-megint hogy élnem kell,
kiüvölt, ha nem számolhat el.
Kiabál a gyermek nem mondták,
unott kő, hogy embert megdobták,
megint-megint hogy élnem kell,
zokogok, hogy nem számolhatok el.

Kiabál a gyermek nem mondták,
unott kő, hogy embert megdobták,
megint-megint hogy élnem kell.
Kiabál a gyermek énbennem,
felesel, ha Júdást felmentem,
megint-megint hogy élnem kell.

Ezután már játszom erőből, keményen,
hazugságot játszom, hogy valóságom éljem.
Ezután már játszom, játszom, hogy beszélek,
játszom valóságot…