Demjén Ferenc - Fújom a dalt

Kiskoromban, ha jól tudom,
Nem jött ki hang a torkomon
Lapítottam az énekórán,
De egyszer mégis sor került rám,

Felállított az ének tanár,
Énekelj, hát mire vársz már,
De tanár úr én ezt nem tudom,
Mert gombóc nőtt a torkomon.

Nevetve indult el hozzám,
Mitől félsz fiam, így szólt rám,
S egy csattanás a hátamon,
Többé már nincs gombóc a torkomon.

Azóta fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Csak fújom, fújom, fújom a dalt.

Így a dalból nőtt ki a bátorság,
Fújd, hát te is velem, ha nem tudnád,
Csukd be szemed és nyisd ki a szád,
És ereszd ki rajt', mit a szív kiált.

A szád alakítsa a dallamát,
De a szíved üsse a ritmusát,
Nem egy éjszakán, de egy életen át,
És együtt leszel velem, vagy nem.

Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Csak fújom, fújom, fújom a dalt.

Ha a dal kigyúl, sosem alszik el,
Sem, tűz sem víz nem oltja el,
De ha együtt énekelsz velem,
Kell, hogy szíved is erős legyen

Mert a szád alakítja a dallamát,
De a szíved üti a ritmusát,
Nem egy éjszakán, de egy életen át,
És együtt leszel velem, vagy nem.

Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Csak fújom, fújom, fújom a dalt.

Csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Én csak fújom a dalt...
Csak fújom, fújom, fújom a dalt.