Udvardy Tibor - Néha, néha visszajönnek a tavaszi álmok

Néha csendes alkonyórán, ha a lárma zaj kihal,
eszembe jut egy-egy ódon, elfelejtett régi dal.
Az a nóta, amit egykor fehér téli éjszakán
kiságyam felé hajolva halkan dúdolt az anyám,
az én drága, jó anyám.

Néha, néha visszajönnek a tavaszi álmok,
néha úgy feldobog a szívem.
Hogy csak nékem nyílnak mind a legszebbik virágok,
néha, néha még el is hiszem.
Néha, néha úgy érzem, hogy sose fájt a lelkem,
s hogy az élet csak muzsikaszó,
hogy a tavasz régen elszállt, elfeledtem régen,
s a szívemben halkan hull a hó, hull a hó.

Mikor a virágok nyíltak harmathulló éjszakán,
költögető szerenádom hallgatta egy szőke lány.
Búsan remegett a nóta, holdvilágos ég alatt,
hegedűszó mámor illat, mint az álom elszaladt.
mint az álom elszaladt.

Néha, néha visszajönnek a tavaszi álmok,
néha úgy feldobog a szívem.
S hogy csak nékem nyílnak mind a legszebbik virágok,
néha-néha még el is hiszem.
Néha, néha úgy érzem, hogy sose fájt a lelkem,
s hogy az élet csak muzsikaszó,
hogy a tavasz régen elszállt, elfeledtem régen,
s a szívemben halkan hull a hó, hull a hó.