Gerendás Péter - Ötezeréves kő

Állt egy régi kő a hegy tetején,
mint elhagyott, bánatos szerető.
Néha zápor verte, a nap is égette,
de csak ott állt büszkén a kő.

Aztán egy szép napon
fegyverek hangja szólt a faluból,
s csak úgy jöttek fel a dombon a katonák.
Vörös eső áztatta a földet a szerpentinúton,
s a sötétben gyerek sírt valahol.

Ötezeréves kő, nem fog rajta az idő,
hiába jön viharfelhő, hiába omlik rá a hegytető.
Ötezeréves kő, nem fog rajta az idő,
hiába jön viharfelhő, hiába omlik rá a hegytető.

Óriási zűrzavar lett, s gyűlölni kezdték a követ,
felgyújtották a nagy hegyet.
És percek alatt lett a gyönyörű tájból rozsdatemető,
de csak ott állt büszkén a kő.

Ötezeréves kő, nem fog rajta az idő,
hiába jön viharfelhő, hiába omlik rá a hegytető.
Ötezeréves kő, nem fog rajta az idő,
hiába jön viharfelhő, hiába omlik rá a hegytető.

Sokáig próbálták széttörni a követ,
de túl kemény volt, s nem lehetett.
Volt ki testével védte, s egy bokor mögé rejtette,
de egy másik a titkát felfedte.

Ötezeréves kő, nem fog rajta az idő,
hiába jön viharfelhő, hiába omlik rá a hegytető.
Ötezeréves kő, nem fog rajta az idő,
hiába jön viharfelhő, hiába omlik rá a hegytető.