Népdal - Van két lovam két jó lovam

Van két lovam két jó lovam, mind a kettő sárga
Még az éjjel átugratok Csehszlovákiába
Még onnan is visszanézek szép Magyarországra
Fáj a szivem édes hazám meghalok utánad

Kalapomnál piros szegfű babám tőled kaptam
Fizetségül neked érte a szivemet adtam
E sziv nélkül hej sziv nélkül nem tudok igy élni
Eljöttem hát a szivemet tőled visszakérni

Visszahoztad a szivemet nem ismertem rája
Összetörted összetépted kinoztad halálra
Nem tudok én nem birok én ilyen szivvel élni
Felmegyek az úristenhez egy új szivet kérni

Halljátok e halljátok e domaházi lányok
Nem lesz mindig nem lesz mindig jó világ tirátok
Be lesz zárva a presszó ajtó nem szól a zene benne
Haza mennek a domaházi haverok nem zenélnek benne

Balaton közepe náddal van kerítve,
Kerítés tövibe' száz rózsa ültetve.
Száz rózsa levele ősszel mind lehull a földre,
Szeretőm, a régi most jutott eszembe.

Ringató Balaton hozd Őt nekem vissza!
Akkor tán kivirul minden tündérrózsa.
Elmennék én érte a kék tó kellős közepébe,
Ahol a Balaton náddal van kerítve.

Már ezután két szeretőt tartok.
Az egyiktől a másikhoz járok.
Ha az egyik hűtlen lesz és megcsal.
Megyek a másikhoz,majd csak megvígasztal.

Már ezután úgy élem világom
Kis kalapom a jobb szememre vágom
Jobb szememről, a bal szememre vágom
És a kisangyalom édes csókját várom