Evita - Evita utolsó rádióbeszéde

Che:
Ha nem sért a kérdés, Evita, mondd, mit érzel most?!
Egy hálátlan új szerep vár, ez más, mint a megszokott!
Lásd, felelned kell! A mikrofon fegyver!
Egy szép búcsú, feldob még!

Eva:
A szép lány, a kis kórusgörl most félreáll...
Fényes álmokról nem beszél többé már...
Sajnál minden embert, értük sír, miattuk szenved...
A szíve értük fájt, hisz csak értük élt...
Én nem hagylak el téged, ó, Argentína!
Bárhogy csábít, és hív a fény, minden címem és rangom ma visszaadom!
Betölt egy érzés: sorsom vállalnom kell!
Úgy kell élnem, mint rég, oly tisztán...
És szívem a néphez talál!
Miért is siratsz, Argentína, a sorsom, hogy érted éljek!
Eldobtam mindent, csupán, hogy érezd, áldott a végzet, meghalni érted!
Mindent elmondtam, s a szívem most újra könnyű és álmodó...
És aki rám néz, tudja már, hisz éreznie kell: igaz volt minden szó!

(UGYANENNEK MÁSIK VÁLTOZATA):
Eva:
Én nem úgy játszottam szerepem,
Ahogy elvárnák,
Semmit fel nem adtam, én erős vagyok most is,
Csak a testem gyönge.
Én nem hagylak el téged, Argentína!
Nem kell hírnév, nem kell fény! Nem kell cím, és nem kell rang, mind visszaadom.
Együtt a néppel, sorsom vállalnom kell!
Oly nagy hittel, mint rég, oly tisztán,
Hogy népemben éljek tovább!
Miért is siratsz, Argentína? A sorsom volt élni érted!
Eldobtam mindent, csupán, hogy érezd, áldott a végzet, meghalni érted…
Mindent elmondtam, s a szívem most újra könnyű és álmodó...
És aki rám néz, tudja már, hisz éreznie kell: igaz volt minden szó!